fbpx

Óriás macaron

 

Csokis-málnás krém:

  • 100 g étcsoki
  • 100 g tejszín
  • 3 kanál málnalekvár

Itt a Húsvét, macaron sütésre fel!

Én most egy óriás macaronnal készültem, vagyis egy „fészekkel”, amiben csokitojásokat rejtett el a Nyuszi! 🙂 Ennek érdekes sztorija van, az alsó macaront az említett Nyuszi kicsit összetörte… hiába, ezer a dolga ilyenkor a Húsvéti szezonban, úgyhogy elnézzük neki… 🙂 Viccet félretérve, óvatosan kell levenni a megsült macaront a sütőlapról, és a legjobb, ha várunk vele egy picit, míg kihűl!

Na, de ne szaladjunk ennyire előre!
Három dolgot szeretnék megemlíteni a macaron torta sütésnél.
Az egyik, hogy hogyan sül. Erről már írtam régebben, de van akinek ez csak most aktuális. Szóval, „csiga” formában nyomjuk ki a macaron tésztát, de ez látszik a képen is. Ehhez a nagy habzsákcsövet használtam.
A másik, hogy mivel méretre sokkal nagyobb, mint a megszokott macaron, ezért jóval tovább is sül.
A harmadik dolog, hogy érdemes időnként megnézni, hol tart a sütésben. Szerintem kb. 25-35 perc körül már jó is lesz!
A fészek tetejét pedig úgy nyomtam ki a habzsákból, mint egy O-betűt, tehát a közepén „lyukas”. Oda kerültek a sütés után a csokitojások.

A krémet így készítjük:

Felforraljuk a tejszínt, felolvasztjuk benne a csokit. Amikor lehűlt, hozzáadjuk a málnalekvárt.
Jól elkeverjük, és a habzsák segítségével körbe-körbe haladva nyomjuk ki a krémet az óriás macaronra!

Ehhez a macaronhoz a barna porszínezőt használtam.

Húsvéti EXTRA TIPP: az óriás macaront is a szilikon macaron formán sütöttem, de nem a bejelölt oldalán, hanem megfordítottam, így a sima felületen szépen megsült!

A képen látható macaronok most is a „Mi a tökéletes macaron titka? Macaron & 10 krém recept” c. ebook alapján sültek.

Ha szívesen tanulnál videón macaront sütni, tudj meg többet a Macaron Mester kurzusról!

Pin It on Pinterest